Nissan 180SX

Nissan S13 "180SX" gyári állapotban

A Nissan 180SX 1988-ban mutatkozott be, három különböző karosszériával - a kupé (Silvia), a ferdehátú (180SX), és a nyitott (Convertible).

Az 1988-tól 1991 közepéig gyártott S13 CA18DET (130kW) blokkal lett szerelve, ami az előd (S12) FJ20DET (142kW) motorjához képest kisebb teljesítménnyel rendelkezett, emiatt folyamatos kritikák érték; bár ez nem jelenti azt, hogy nem volt nagyon gyors.

Az új S13 számos díjat nyert japánban kiemelkedő technikai megoldásaiért és újításaiért; mint például a Nissan HICAS négykerék kormányzás, amit ekkortól használnak a Silvia és GT-R modellekben (S-HICAS szemléltető video).

Az 1991-es év közepén bemutatkozott az SR20-as motorcsalád (SR20DE, valamint SR20DET), mely megbízhatóságának köszönhetően használatban maradt a két generációval fiatalabb S15-ben is, kiegészítve egy VTC (Variable Valve Timing) szelepvezérléssel (VTC szemléltető video).

Az SR20-as motorokat egyéb Nissan típusokba is szerelték, például a Pulsar/Sunny GTI-R-be, Cefiroba, vagy a Bluebird U13 4WD SSS-be.

 

Egyéb modellek

 Az S13-as Silviát 1993-ban leváltotta az S14-es sorozat, azonban 1998-ban mégis 500 példányt gyártottak egy különleges változatából. Ezt a változatot a Kid's Heart műhely gyártotta a Nissannak és Sileighty volt a neve, ami egy 180SX karosszériát takar S13-as Silvia orral. A Sileighty, vagy számmal írva Sil80 (シルエイティ) elnevezés, a Silvia név és a 180SX összevonásából ered. Ez a stílus eredetileg a Japán drift rajongóktól és utcai versenyzőktől származott, akik a saját 180SX-üket alakították át ilyenre, gyakran a törött elejű  kocsikat is így javították ki. Az oka ennek igen egyszerű volt, mindamellett, hogy jól nézett ki a Silvia front, a fix lámpák olcsóbbak és kisebb tömegűek voltak, mint  az SX bukólámpái a mozgató mechanizmusukkal. A Kid's Heart műhely által átalakított Sileightyket már a Nissan kereskedői hálózatán keresztül értékesítették.

 

Onevia - 180SX orr, Silvia kasztni

A Kid's Heartnál elsősorban a kouki (későbbi modell) 180SX Type-X modelleket alakították át így. Az átalakítás nem merült ki a látható külső jegyekben, ugyanis új ECU (motorvezérlő elektronika), keményebb futómű, továbbfejlesztett limited slip differential (sperr vagy önzáró differenciálmű), és emelt turbonyomás is járt az új külső mellé. A gyári 7psi töltőnyomást 13psi-re emelték, ennek és az új elektronikának köszönhetően az átdolgozott változat már 230 Le leadására volt képes, szemben az SR20DET erdeti 205 Le-vel. A Sileighty változat a Japán Anime és Manga szériában, az Initial D-ben is feltűnik. A sorozat a Japán Touge (hegyiversenyzés) és a Drift kultúrát mutatja be, a Sileighty az első évadban (First stage) szerepel.

 

Sileighty - Silvia orr, 180SX ferdehátú kasztni

Érdekes módon a Sileighty életre hívott egy másik keresztezett modellt is, ami Onevia néven terjedt el, ami a 180 (one-eighty) és a Silvia név összevonásából ered. Ebben az esetben az S13 Silvia karosszériáját módosították a 180SX orr részével. A Onevia a Sileightyvel ellentétben soha nem került kereskedelmi forgalomba, azonban mivel a drifterek körében ez is igen elterjedt megoldás az autó egyedivé varázsolásához, ezért ebből is szép számmal látni a drift versenyeken.

 

Nissan S platform

A Nissan S programjában a modellek egymásra épülnek, az S13-S14-S15 modellek méretei közel azonosak, ezért nagyon sokféle lehetőség nyílik az átalakításukra. Az S13-as Silviát, vagy a 180SX-et például át lehet alakítani S14, vagy S15 orrúra is és természetesen fordítva is működik a dolog (pl.:  S15-ös Silviát 180SX orral). Az S13 ilyen generációváltásos orrészcsere átalakításait  "S13.4", "S13.4a"  (későbbi változata az S14-es szériának szögletes lámpákkal és helyzetjelzőkkel) és S13.5-nek nevezik.

180SX-Silvia modifikációk 

Nissan 240SX Convertible USA (200SX-EU) Nissan S13 Sileghty Black Nissan S13 Sileghty White Nissan 13.4A Kouki Convertible (180SX kabrió S14A orral) Nissan 13.5 (180SX S15-ös orral) Nissan S13.5 (180SX S15-ös orral) Nissan 180SX Kouki - A hátsó lámpatest a legfeltűnőbb különbség

200/240SX Convertible

 Sileighty

 Sileighty

 S13.4A  Convertible

 S13.5

 S13.5

 S13 180SX Kouki

 

 HICAS ismertető ábrák.

Kanyarban haladás HICAS rendszerrel

HICAS robbantott rajz

 

 

   

 

 

 

 

Alapadatok:

  • Kasztni méretei: 4470mm/1690mm/1290mm (hosszúság/szélesség/magasság)
  • Tengelytáv: 2475mm
  • Önsúly:  1220 Kg
  • Szállítható személyek száma: 4

CA18DET

  • Hengerűrtartalom: 1809 ccm
  • Maximum teljesítmény: 173LE 6400 f/perc-nél
  • Maximum forgatónyomaték:  225Nm 5200 f/perc-nél

SR20DE

  • Típus: 1998ccm EFI DOHC (elektromos üzemanyag befecskendezéses, dupla vezérműtengelyes, 16 szelepes, soros 4 hengeres)
  • Teljesítmény: 165LE (121kW) 6400 f/perc-nél (végső verzió - VTC)
  • Forgatónyomaték: 188Nm 4800 f/perc-nél
  • Sebességváltók: RWD 5 sebességes és 4 sebességes Automata

 SR20DET

  • Típus: 1998ccm EFI DOHC (elektromos üzemanyag befecskendezéses, dupla vezérműtengelyes, 16 szelepes, soros 4 hengeres turbomotor)
  • Teljesítmény: 208LE (153kW) 6000 f/perc-nél (180SX), 223LE (164kW) 6000 f/perc-nél (Silvia), 234LE (172kW) 6400 f/perc-nél (Pulsar GTi-R)
  • Forgatónyomaték: 274Nm 4000 f/perc-nél (180SX), 274Nm 4800 f/perc-nél (Silvia), 284Nm 4800 f/perc-nél (Pulsar GTi-R)
  • Sebességváltók: RWD 5 sebességes és 4 sebességes Automata (1993-ban Silvia és 180SX) 4WD east-west 5 sebességes (GTi-R)

 

Koguchi 180SX

 

Motor

Motorkód
CA18DET SR20DE SR20DET
Kivitel Turbós Szívó Turbós
Motorvezérlés   DOHC 4 szelep hengerenként  
Hengerek száma  4  4  4
Hengerűrtartalom ccm 1809 1998 1998
Max. teljesítmény Le (kW) / rpm 173 (127) 6400

     137 (102) 6400

215 (157) 6000
Nyomaték Nm / rpm 225 / 5200     178 / 4200      274 / 4000
Meghajtás    Hátsókerék-hajtás  
Váltó    4 sebességes automata/ 5 sebességes manuális  

 

Menetteljesítmény

Motorkód
CA18DET SR20DE SR20DET
0-100km/h 6.9 mp 8.1 mp 6.2 mp
1 /4 mérföld 17 mp ? 15 mp
Végsebesség   180km/h, elektronikusan leszabályozva  

 

Nissan 180SX in the air

 

Felfüggesztés

 

    Röntgen alulnézet

    Silvia első futómű

    Silvia hátsó futómű

 

Váltóáttételek 

  CA18DET Automata* CA18DET Manuális** CA18DET Manuális*** SR20DET Automata SR20DET Manuális
1. 3.027 3.321 3.592 2.785 3.214
2. 1.619 1.902 2.057 1.545 1.925
3. 1.000 1.308 1.361 1.000 1.302
4. 0.694 1.000 1.000 0.694 1.000
5. N/A 0.838 0.821 N/A 0.752
Hátramenet 2.272 3.382 3.657 2.274 3.369
 (* ) Váltó modell: RE4R01A, kód 41X71 (** ) Váltó modell: FS5W71C  (***) Váltó modell: FS5W71C (Európai modellek)