Nissan Silvia S14
A típus, az 1993-as év végén mutatkozott be Japánban. A Nissan S14-es szériája, egy merőben más stílust képviselt mint elődje.
A felépítmény szélesebb, és alacsonyabb lett, a bukólámpa eltünt az összes modellről. A szériát a már megismert SR20DET motorokkal szerelték, de már változó szelepvezérlést kaptak. A beépítésre került Garrett turbofeltöltők különböztek a nemzetközi piacra szánt modellekben, valamint a HICAS összkerék kormányzási rendszert is szintén csak a japán piacra korlátozták. Ezt a karosszériát kizárólag 2 ajtós, coupe kivitelben gyártották (nem volt ferde hátú és nyitott változata). A típust azonosító emblémák a csomagtartón magas fényűek és krómhatásúak voltak. A kocsi jobb hátsó részén elhelyezett márkajelzés az európai, és ausztrál piacon 200SX volt.
Az amerikai vásárlókat megfosztották az olyan műszaki megoldások opciójától, mint a hátsó ablaktörlő, a Super HICAS és a Garett T28BB golyóscsapágyas turbofeltöltő (helyette egy szerényebb, normál T28-as turboval kínálták), és természetesen a japán változat erősebb is volt 224LE (165kW), míg az Amerikában forgalmazott "csak" 200 LE (147kW).
A modellfrissítésen átesett S14-es, az S14a (vagy Japánul kouki 後期 - későbbi, frissített verzió) 1996-ban mutatkozott be. Karakteresebb orral, szögletesebb projektoros első fényszórókkal és sötétített hátsó lámpákkal. Markánsabb spoilerezéssel és a hátulján fegyver-szürke, metál színű jelvénnyel, ami átkerült a bal oldalra, de mechanikailag az autó nem változott elődjéhez képest.
Felszereltségi szintjei hasonlóak voltak az S13-as sorozatéhoz, azonban a 14-es sorozatnál már a Club Selection felszereltésget nem forgalmazták. Az "Aero" változat - úgy, mint a Q's és a K's - jellegzetessége volt a gyári kivitelű hátsó szárny és a spoilerezés. Az S14 Silvia K's-ban mutatkozott be az SR20DET motorcsalád legújabb generációja, mely a Nissan VTC elnevezésű Variable Valve Timing (változó szelpvezérlés) rendszerrel és egy nagyobb Garrett T28-as turbofeltöltővel volt felvértezve.
Japánban, 1994-ben, a Nissan motorsporttal foglalkozó részlegének - a NISMO-nak - köszönhetően, kiadtak egy speciális 50 darabos szériát NISMO 270R márkanéven. Ez a változat markánsabb spoilerezésével (Nismo "Edge" Aero kit), motorháztetején légbeömlő nyílásaival, megerősített kuplungjával, 2-utas sperr difijével, nagyobb intercooler hűtőjével és még sok más módosításával tért el a hagyományos S14-es Silviáktól. Ezt a változatot csak fekete színben árulták az oldalán futó sportos díszcsíkkal és 270R felirattal, belső terében egy kis dísztáblával, amibe az autó sorszámát gravírozták.
Nismo 270R specifikáció
Méretek
Hosszúság (mm) 4500 Szélesség (mm) 1730 Magasság (mm) 1295 Önsúly (kg) 1240 Motor
Hengerek száma 4 Szelepek száma 16 Motorvezérlés DOHC Feltöltés típusa Turbofeltöltős Max. teljesítmény Le (kW) / rpm 270 (199) / 6000 Max. forgatónyomaték Nm / rpm 344 / 4800 Súly - lóerő arány Kg / Le 4,59 Végsebesség Km / h 273 Váltó
Sebességváltó 5 sebességes, manuális Belső tér
Szállítható személyek 4 Kormányzás
Felszereltség jobb kormányos, szervórásegítéses
S14 összegzés
- Karosszéria (H/SZ/M): 4500mm/1730mm/1295mm
- Tengelytáv: 2525mm
- Önsúly: 1220kg
- Szállítható személyek száma: 4
- Motor hengerűrtartalom:1998ccm
- Max Teljesítmény: 224LE (165kW), 6000 ford./perc
- Max forgatónyomaték:28.0Kg-m, 4800 ford./perc
Autech Version K's MF-T
Az Autech tuning műhely is készített egy tuning adaptációt az S14a K's változatából. Ebben az átdolgozott S14-ben olyan extra felszerelések voltak mint a fehér számlapú műszerek , olajnyomás / turbonyomás / töltésjelző műszerek a középkonzolba beépítve, MOMO bőrözött sportkormány és bőr váltógomb.
Tökéletesítették a kezelhetőségét is, a hátsó multi-link futóművet feszesebb lengéscsillapítókkal és rugókkal látták el, továbbá első és hátsó torony merevítőket is beépítettek. Az Autech verzió teljes spoiler készletet és a csomagtartóra egy óriási F40 Ferrari stílusú hátsó szárnyat kapott, valamint kicserélték a jelvényeket "Autech Version K's MF-T" feliratúra.
A motorteret sem hagyták érintetlenül. A gyári Garrett T28-as feltöltőt egy IHI golyóscsapágyas (VN14) turbora cserélték, ami kicsit könnyebben építi fel a turbonyomást. Nagyobb (480 ccm-es) befecskendezőfejekkel (az S15 Spec R-ben használták gyárilag), és nagyobb intercoolerrel szerelték fel, ami szintén az S15 Spec R verzióból származik. A megnövekedett teljesítmény miatt, egy Fujitsubo Giken (FGK) kipufogó rendszert raktak alá.
Az Autech által tuningolt SR20DET motor teljesítménye így 248LE (182kW) lett.
Talán emiatt is, az Autech Version K's MF-T a mai napig megrendelhető a cég weboldalán, 2,99 millió yen-ért.
1998 május S14 1996 június S14 1995 május E-S14, E-CS14 1993 október E-S14, E-CS14

























A típus, az 1993-as év végén mutatkozott be Japánban. A Nissan S14-es szériája, egy merőben más stílust képviselt mint elődje.








