Nissan Silvia S15

Nissan Silvia S15 stockBemutatkozása 1999 Január 16-án volt. A futóművének több összetevője az R34-es Skyline-ból való és a súlycsökkentés érdekében sok aluminium alkatrészt alkalmaztak benne.

A frissített SR20DET motor már 254LE (187kW) teljesítményt produkált és kapható volt  6 sebességes manuális váltóval is.

Három kivitelben létezett (csak japánban forgalmazták) SPEC-S (SR20DE) és SPEC-R (SR20DET), valamint a Varietta (nyitható tetejű).

Az S15 sorozatgyártását 2002 augusztusában fejezték be. Ezzel együtt a Silvia sorozat további lehetséges szériáinak gyártása is meghiúsulni látszik, bár nem hivatalos források szerint már születtek tervek az utód modellről S16.

Spec-S

A Spec-S változatát 5 sebességes manuális váltóval szerelték, kérésre 4 sebességes automatával is elérhető volt.

Ehhez a verzióhoz is rendelhető volt viszkós sperr difi, ugyanolyan mint amilyennel az S14-es verziót szerelték. A Spec-S és a Spec-R egyaránt rendelhető volt  "Aero" csomaggal, ami egy nagy hátsó szárnyat és teljes spoilerezést tartalmazott.

Az S15-ös széria megjelenése után a tuningműhelyek egyik kedvenc alanya lett. A tuningolt változatokat elsősorban az emelt teljesítmény és a luxus jellemezte. Az Autech (Japánban működő autofejlesztő cég) szintén kínált néhány tuningolt változatot az S15 szériából. Egyik változatának belső terét a Ferrari 456 ihlette, melyet "Style-A" néven forgalmaztak. Kínálatukban egyaránt szerepeltek a Spec-S, a Spec-R és a Varietta változatok. A Spec-S változat (SR20DE) átdolgozott motorja az emelt kompresszió viszony, a sport vezérműtengelyek, átprogramozott motorvezérlő elektronika és a kedvezőbb gázáramlású szívó és kipufogó rendszer jóvoltából 204LE (150 kW) leadására volt képes. Motorját a Spec-R 6-sebességes manuális váltójával társították. Természetesen a  megnövekedett teljesítményhez optimalizálták a futómű beállítását és a fékek hatásfokát is.


 

Spec-R

A Spec-R típus volt az első olyan Silvia modell, melyet 6-sebességes manuális váltóval adott ki a Nissan. Ez a típus merevebb karosszériával, megerősített futóművel és kanyarstabilizálorral is rendelkezett. Fékrendszerét az S14-es sorozattól örökölte. Az első kerekeknél 4 dugattyús, a hátsóknál pedig 2 dugattyús féknyergeket alkalmaztak, nagyobb fékerővel.

Az egyik leglényegesebb változtatás a korábbi Silvia modellekhez képest, az elődmodelleknél alkalmazott viszkózus sperr differenciálmű leváltása Torsen rendszerűre (ilyet használnak a Z33-as 350Z-ben is). Az S15 is rendelhető volt HICAS (High Capacity Active Steering) összkerék kormányzási rendszerrel, mint ahogy más Nissan típusok is.

 

Műszaki adatok

  spec-R spec-S Autech
 

 

Aero Super Hicas Aero Super Hicas spec -R Aero spec -S / G Csomag Autech
Modell Nissan GF-S15
Sebességváltó típusa
 6 sebességes manuális - -
5 sebességes manuális
- - - - -
4 sebességes automata
(E-AT)
- - -
Motor
Motorkód 
SR20DET
SR20DE
SR20DE
Típus vízhűtéses soros 4 hengeres DOHC
Hengerűrtartalom (cm3)
1998
Furat x Löket (mm) 86.0 x 86.0
Kompresszió-
viszony 
8.5
10.0
11.7
Teljesítmény (M)
Le/rpm
250 / 6400 165 / 6400 200 / 7200

 

(A)
Le/rpm
225 / 6000 160 / 6400 -
Nyomaték (M)
Nm(kg-m)/
rpm
275(28.0) / 4800 192(19.6) / 4800 214(21.8) / 4800
  (A)
Nm(kg-m)/
rpm
275(28.0) / 4800 188(19.2) / 4800 -
Üzemanyagellátás Nissan EGI(ECCS) Electronic Fuel Injection
Befecskendezők
teljesítménye (cc/m)
480 259 259
Üzemanyagtartály (liter) 65
Méretek
Hosszúság / Magasság  / Szélesség (mm) 4445 / 1695 / 1285
Tengelytáv (mm) 2525
Nyomtáv Elöl / Hátul (mm) 1470 / 1460 1480 / 1470 1470 / 1460
Hasmagasság (mm) 130
Belsőtér méretek
H/Sz/M (mm)
4390 / 1640 /  1070 (1030 napfénytetővel)
Súlyadatok
Önsúly (kg)
1250
1240
(1270)
1250
1240
(1270)
1200
(1230)
1200
Össztömeg (kg)
1470
1460
(1490)
1470
1460
(1490)
1420
(1450)
1420
Súlyeloszlás (%) 51 elöl 49 hátul
Szállítható személyek (fő) 4
Futómű
Kormánymű fajtája fogasléces, szervórásegítéssel
Első futómű McPherson
Hátsó futómű Multilink
Fékek elöl belső hűtésű tárcsa
Fékek hátul  tárcsa
Kerekek 16 x 6.5JJ offset 45mm 15 x 6JJ 16 x 6.5JJ
Gumik
205 / 55 R16
89V
195 / 65 R15
91S
205/55 R16 89V
Meghajtás  motor elöl - hajtás hátul


S15 Interior
 


Verziók

Verzió neve Motorkód Váltó Modell Ár 2000-ben
(Yen)
spec-S SR20DE 5M GBYART FS15ED4A---- 1,770,000
SR20DE E-AT GBYART AS15ED4A---- 1,867,000
spec-S G PACKAGE SR20DE 5M GBYARU FS15ED4B---- 1,880,000
SR20DE E-AT GBYARU AS15ED4B---- 1,977,000
spec-S b PACKAGE SR20DE 5M GBYARU FS15ED4L-D-- 1,910,000
SR20DE E-AT GBYARU AFS15ED4L-D-- 2,007,000
spec-S L PACKAGE SR20DE 5M GBYARU FS15ED4Q-D-K 1,980,000
SR20DE E-AT GBYARU AS15ED4Q-D-K 2,077,000
spec-S AERO SR20DE 5M GBYARU FS15ED4D---- 2,070,000
SR20DE E-AT GBYARU AS15ED4D---- 2,167,000
spec-R SR20DET 6M GBYARU YS15UD4C--A- 2,390,000
SR20DET E-AT GBYARU AS15UD4C--A- 2,437,000
spec-R SUPER HICAS SR20DET 6M GBYBRU YS15UD4C--A- 2,445,000
spec-R b PACKAGE SR20DET 6M GBYARU YS15UD4NDDA- 2,440,000
SR20DET E-AT GBYARU AS15UD4NDDA- 2,487,000
spec-R L PACKAGE SR20DET 6M GBYARU YS15UD4S-DAK 2,490,000
SR20DET E-AT GBYARU AS15UD4S-DAK 2,537,000
spec-R AERO SR20DET 6M GBYARU YS15UD4E--A- 2,560,000
SR20DET E-AT GBYARU AS15UD4E--A- 2,607,000
spec-R AERO SUPER HICAS SR20DET 6MT GBYBRU YS15UD4E--A- 2,715,000
spec-R Type-B SR20DET 6MT GBYARU YS15UD4UEHEM 2,290,000
SR20DET E-AT GBYARU AS15UD4UEHEM 2,337,000
spec-R Type-B SUPER HICAS SR20DET 6MT GBYBRU YS15UD4UEHEM 2,445,000
Varietta SR20DE 5MT GBYART FS15ED4UA3AZ 2,798,000
SR20DE E-AT GBYART AS15ED4UA3AZ 2,895,000
AutechVersion SR20DE 6MT GBYART FS15ED4PB4AZ 2,280,000
style-A SR20DE 5MT GBYART FS15ED4TKAAZ 2,190,000
SR20DE E-AT GBYART AS15ED4TKAAZ 2,287,000
SR20DET 6MT GBYARU YS15UD4TKAAZ 2,720,000
SR20DET E-AT GBYARU AS15UD4TKAAZ 2,767,000


 

Sebességváltó

Az Autech verziónak ugyanaz a 6 sebességes váltója van, mint a Spec R-nek, csak 4.083-as végáttétellel.

Váltómű SR20DET SR20DE SR20DET / DE
6 sebességes manuális 5 sebességes manuális 4 sebességes automata
1. fokozat 3.626 3.321 2.785
2. fokozat 2.200 1.902 1.545
3. fokozat 1.541 1.308 1.000
4. fokozat 1.213 1.000 0.694
5. fokozat 1.000 0.838 -
6. fokozat 0.767 - -
hátramenet 3.437 3.382 2.272
differenciálmű
végáttétele
3.692 4.083 3.916 / 4.083



 Waku-Waku style by Kazama Yasuyuki               Kawabata Masato D1GP